A jelen írásban elemzett kérdések az egészségügy területén jelentkező gyakorlati tapasztalatok megvitatása kapcsán merültek fel. A problémafelvetés kifejezetten az egészségügyi hivatásrendeket képviselő szakmai kamarák részéről történt, így az alábbiakban kifejtésre kerülő javaslatok a gyakorló orvosokkal, valamint az egészségügyi szakdolgozókkal folytatott konzultációink során keletkeztek.

Gyakorló jogászként, közjegyzőként nap mint nap számos jognyilatkozattal találkozunk. Ügyfeleink a törvényi előírások, vagy a kiváltandó joghatás okán fordulnak hozzánk, ugyanakkor ritkábban esik szó az okirataink tényleges „utóéletéről”. Általános tapasztalat ugyanis az, hogy egy érvényes jognyilatkozat korántsem biztos, hogy ténylegesen kifejti a szándékolt joghatását, vagyis érvényesül.   

 

Az egészségügyi ágazatban dolgozó kollégák által megjelölt gyakorlati problémák lényege abban foglalható össze, hogy bizonyos - az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben szabályozott – jognyilatkozatok egységes nyilvántartása nem biztosított. A nyilvántartás hiánya nagyban akadályozza az egyes nyilatkozatok fellelhetőségét, egyúttal gátolja a megtett nyilatkozatok felhasználhatóságát és alkalmazását. A nyilatkozatokkal kapcsolatos ilyen problémák végső soron a betegek törvényben rögzített jogainak érvényesülését akadályozzák így.    

 

Az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Egészségügyi Törvény) az egészségügyi ellátást igénybe vevő, illetve az abban részesülő betegek jogait és kötelezettségeit széles körben szabályozza. Az Egészségügyi Törvény a betegjogok egyik legfontosabb elemeként részletesen rendelkezik a betegeket megillető önrendelkezési jogról. Az önrendelkezéshez való jog alapján a betegeket további, a törvény által meghatározott jogosultságok illetik meg, melyek közül kiemelkedő jelentőséggel bír az ellátás visszautasításának joga. Az ellátás visszautasításával kapcsolatos jognyilatkozatok képezik a jelen tanulmány elsődleges témakörét.

 

Az Egészségügyi Törvény XI. fejezete rendelkezik a Szerv- és Szövetátültetésről, illetve az ezekkel kapcsolatos jognyilatkozatokról. A szervek, szövetek eltávolítása - élő személy vonatkozásában - csak a donor hozzájáruló nyilatkozata alapján lehetséges. Ugyanakkor a halottból történő szerv- és szöveteltávolításra kizárólag az elhunyt erre vonatkozó tiltakozó nyilatkozata hiányában kerülhet sor. A jelen javaslat második kérdésköre tehát a szerv- és szövetátültetéssel kapcsolatos jognyilatkozatokkal foglalkozik.

 

A törvény alapján Reprodukciós Eljárás a házastársak, illetőleg élettársak együttes írásbeli kérelmére, továbbá - kizáró nyilatkozat hiányában - az egyedülállóvá vált nő egyoldalú írásbeli kérelmére végezhető. A javaslat utolsó, harmadik témakörét a reprodukciós eljárással kapcsolatos nyilatkozatok képezik.

 

A fentiekben megjelölt nyilatkozatcsoportok egyik közös jellemzője, hogy a nyilatkozatok több vonatkozásban is közokirati formához kötöttek. Azokat a nyilatkozatokat pedig, amelyeket kötelezően közokiratba kell foglalni, jellemzően közjegyzői okirat formájában, közjegyző előtt teszik meg a nyilatkozó személyek. A megjelölt nyilatkozatok másik, az előzőekben már említett közös jellemzője – amely egyben a jelen tanulmány aktualitását is adja -, hogy a szóban forgó nyilatkozatok vonatkozásában nem létezik egy olyan általános és egységes nyilvántartás, amely biztosítaná a nyilatkozatok fellelhetőségét illetve érvényesülését.

 

Koncepciónk tehát az, hogy a – többségében egyébként is közjegyző előtt tett – nyilatkozatok nyilvántartását a Magyar Országos Közjegyzői Kamara biztosíthatná. Amennyiben a kialakítandó egészségügyi nyilvántartás tartalmát elektronikus hozzáférhetőség útján - törvényi felhatalmazás alapján, megfelelő alkotmányos, adatvédelmi garanciák betartása mellett - a felelős szakorvos és egészségügyi szakdolgozó megismerhetné, úgy ez lehetővé tenné a megtett nyilatkozatok felhasználásával az egészségügyben jelentkező problémák orvoslását.

       

 

 

 A kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható önrendelkezési jog, mint az egyik legterjedelmesebben szabályozott betegjog elsődlegesen és általában azt jelenti, hogy a beteg szabadon eldöntheti, kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és az ellátás során mely beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetve melyeket utasítja vissza. Joga van arra is, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben a folyamatokat befolyásoló módon részt vegyen. Az önrendelkezési jog érvényesülésének egyik alapvető biztosítéka, hogy minden egészségügyi beavatkozás esetén a beteg eldöntheti, hogy - kényszertől és fenyegetettségtől, esetleg megtévesztéstől mentesen - az orvos részéről kapott tájékoztatást követően az egészségügyi beavatkozáshoz a beleegyezést megadja-e vagy sem. További lényeges garanciális szabály, hogy a beteg a beavatkozás elvégzéséhez való beleegyezését bármikor visszavonhatja. Ez a jog a beteget bármikor, a beavatkozás során is megilleti.

Az egészségügyi beavatkozás elvégzéséhez szükséges beleegyezését a beteg - a mindennapi élet által teremtett helyzeteket figyelembe véve - főszabályszerűen bármilyen formában megadhatja.

Így rendelkezhet a beavatkozásról szóban, írásban, de akár ráutaló magatartással is. Ugyanakkor a belsőleges (invazív) beavatkozás elvégzéséhez a beteg írásbeli hozzájárulása szükséges, vagy ha erre a beteg állapotánál fogva nem képes, úgy két tanú együttes jelenlétében ezt más formában - szóban vagy ráutaló magatartással - is megteheti.

Az önrendelkezési jog fontos jogosítványa, hogy a beteg - amennyiben természetszerűleg cselekvőképes - megfelelő alaki szempontok figyelembevételével megtett nyilatkozatával megnevezheti azt a személyt, aki esetleges cselekvőképtelensége esetén helyette az egészségügyi beavatkozáshoz szükséges belelegyező nyilatkozatot megteszi. Ezt a nyilatkozatot egyébként már a l6. életévét betöltött kiskorú személy is megteheti.

A törvény szerint megtehető nyilatkozatok formája lehet:

 

A cselekvőképes beteget - szigorú feltételek mellett – az önrendelkezési joga alapján megilleti az ellátás visszautasításának joga is. Az Egészségügyi Törvény az ellátás visszautasításának kapcsán a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes betegekre is tartalmaz rendelkezéseket. Minden cselekvőképes személyt megilleti az ellátás visszautasításának joga, két kivétellel:

 

1.)   nem utasítható vissza az egészségügyi ellátás, ha ezzel mások élete vagy testi épsége lenne veszélyeztetve,

2.)   nem utasítható vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás, ha a beteg várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására.

 

A visszautasítás formái között a törvényi szabályozás különbséget tesz. Bármilyen ellátás visszautasítható, ugyanakkor a különböző élethelyzetekben megtett nyilatkozatok formai szempontból eltérhetnek egymástól. Abban az esetben, ha a beteg olyan ellátást utasít vissza, aminek elmaradása egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodást eredményezne, úgy ezt a nyilatkozatott az érintett csak közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében teheti meg.

 

A gyógyíthatatlan betegek esetében - a betegség természetes lefolyását lehetővé téve - az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak akkor van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet.

Az ilyen jellegű visszautasítás akkor érvényes, ha a beteget egy háromtagú orvosi bizottság megvizsgálta, majd ezt követően ugyanez a bizottság nyilatkozik a kérdés vonatkozásában. A bizottság két dolgot vizsgál, elsődlegesen azt, hogy a beteg ténylegesen gyógyíthatatlan, és betegsége rövidesen a halálhoz vezet.  A bizottság továbbá azt is köteles vizsgálni, hogy a beteg az ellátás visszautasításának vonatkozásában annak tudatában nyilatkozott, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, így az orvostudomány jelenlegi állása szerint állapotán nem lehet segíteni, illetve halála várhatóan rövidesen bekövetkezik. A fentiek szerint megtett nyilatkozatot, a nyilatkozat megtételét követő harmadik napon a betegnek meg kell ismételnie. Ha a megismétlésre nem kerül sor, vagy a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, úgy az ellátást jogszerűen nem utasíthatja vissza, azaz a szükséges orvosi ellátást a kezelőorvos kötelezően elvégzi.

 

 

Az ellátás visszautasításának gyakorlati problémái ugyanakkor nem a fentiekben részletezett „alapesetekben”, hanem az elemzett nyilatkozat előzetes megtétele kapcsán merülnek fel. A cselekvőképes személy - későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére - közokiratban visszautasíthat egyes vizsgálatokat, életfenntartó, illetve életmentő beavatkozásokat. A beteg előzetesen visszautasíthatja az ellátást arra az esetre is, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők. A cselekvőképes személy - cselekvőképtelensége esetére - közokiratban megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki helyette gyakorolhatja az ellátás visszautasításának jogát.

 

Garanciális szabály, hogy a nyilatkozatok csak abban az esetben érvényesek, ha pszichiáter szakorvos - egy hónapnál nem régebbi - szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. A nyilatkozatokat kétévente meg kell újítani, és azokat a beteg bármikor - cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül - visszavonhatja. Az előzetes nyilatkozatok kötelező tartalmi elemeit egyebekben a 117/1998. (VI. 16.) Kormányrendelet Melléklete tartalmazza.

 

A fenti, előzetes nyilatkozatok közokiratba foglalása során jellemzően közjegyző működik közre. A gyakorlati problémákat az okozza, hogy az ilyen nyilatkozatokat általában sürgős esetekben kell felhasználni, ugyanakkor a nyilatkozatok létének megállapítása, illetve azok fellelhetősége – éppen a beteg cselekvőképtelen állapotának következtében – nem biztosított. Az orvosok, illetve az egészségügyi szakdolgozók elmondása alapján a leggyakrabban a mentőszolgálat által az egészségügyi intézetbe szállított – sokszor egyedülálló és magatehetetlen - betegekkel szembesülnek a kollégák. Általános jelenség az is, hogy ezekben az élethelyzetekben nem áll rendelkezésre az előzetesen megtett visszautasító nyilatkozat. Vagyis a még cselekvőképes személy hiába teszi meg a közokiratba foglalt nyilatkozatát, ha arról - cselekvőképtelensége esetén - a szakorvosnak vagy az egészségügyi szakdolgozónak nincs tudomása, vagy annak holléte nem állapítható meg.

Éppen a felvázolt - a közjegyzők által vezetett, és az egészségügyben dolgozók által elektronikusan hozzáférhető - hatósági nyilvántartás biztosítaná azt, hogy a megtett nyilatkozat minden körülmény között, bármikor megismerhető legyen. Ennek köszönhetően a nyilatkozatot előzetesen megtevő, de már belátási képességgel nem rendelkező betegek akarata maradéktalanul érvényesülhet.     

 

Szervet, illetve szövetet cselekvőképes személy adományozhat (regenerálódó szövet eltávolítására kivételesen korlátozottan cselekvőképes, illetve cselekvőképtelen személy testéből is sor kerülhet, a törvényben foglalt feltételek együttes fennállása esetén). Szervet cselekvőképes személy is csak abban az esetben adományozhat, ha mint donor a recipiens közeli rokona, de kivételesen e feltétel hiánya esetén is sor kerülhet szerv adományozására. Ebben az esetben, amikor a donor nem áll genetikai rokonságban a recipienssel, együttes kérelmüket a kórházi etikai bizottság vizsgálja meg. A kórházi etikai bizottság akkor járul hozzá a szervkivételhez, ha meggyőződött róla, hogy a donor és a recipiens között szoros érzelmi kapcsolat áll fenn. Szerv, illetve szövet adományozása kizárólag ellenérték nélkül, valamint kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen történhet.

 

Szerv adományozása esetén a donor beleegyezését közokiratba kell foglalni. A közokiratnak a beleegyezés általános követelményein túlmenően a donor arra vonatkozó nyilatkozatát is tartalmaznia kell, hogy az adományozás minden kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen, ellenérték nélkül történt, valamint hogy hozzájárul halála utáni kórboncolásához. A donor hozzájárulását viszont a szerv, illetve szövet eltávolításáig bármikor, formai kötöttség nélkül visszavonhatja. Természetesen a recipiensnek az átültetésre vonatkozó beleegyezését is írásba kell foglalni. A szerv adományozásához való hozzájárulás tehát érvényesen csak közokiratba foglalt, jellemzően közjegyző előtt tett nyilatkozat alapján történhet. A közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatok hozzáférhetőségét szolgálná egy egységes, és a nyilatkozó érdekében célszerű nyilvántartás, mely tanúsíthatja a hozzájáruló nyilatkozat megtételét az egészségügyi intézmény felé.

 

Halottból szerv, illetve szövet eltávolítására átültetés céljából akkor kerülhet sor, ha az elhunyt életében ez ellen nem tett tiltakozó nyilatkozatot. Tiltakozó nyilatkozatot a cselekvőképes személy írásban (közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban), illetőleg - amennyiben írásbeli nyilatkozatot egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tudna tenni - kezelőorvosánál szóban tehet. Korlátozottan cselekvőképes személy tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselőjének közreműködése nélkül is tehet. A cselekvőképtelen személy helyett tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselője tehet.

 

A kezelőorvos a szerv, illetve a szövet eltávolítására rendelkezésre álló időn belül köteles meggyőződni arról, hogy az elhunytnál maradt-e tiltakozó nyilatkozat. Amennyiben az írásbeli nyilatkozat az eltávolításra rendelkezésre álló időn belül nem kerül elő, illetve ilyet nem juttatnak el a kezelőorvoshoz, annak hiányát kell vélelmezni.

 

A magyar állampolgárok tehát életükben tehetnek nyilatkozatot. Rendelkezhetnek testükkel, haláluk, vagy visszafordíthatatlan agyhalál állapotába kerülés esetére is.

 

A hatályos 18/1998. (XII.27.) EüM rendelet lehetővé tette, hogy a halál esetére vonatkozó, szerv- és szöveteltávolítás ellen tiltakozó közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot az egészségügyi intézményektől független szervezet nyilvántartásba vegye.

Az Országos Transzplantációs Nyilvántartás (OTNY), mint közhiteles hatósági nyilvántartás tartja nyilván tehát azon személyek adatait, akik életükben rendelkeznek arról, hogy esetleges haláluk után a testükből szerveiket és szöveteiket ne távolítsák el, feltéve, hogy írásban hozzájárultak a nyilvántartásba vételhez, és személyes adataik kezeléséhez.

 

A közjegyzők által működtetett egészségügyi nyilvántartás lehetővé tehetné azt, hogy a betegek által kifejezetten a közjegyzők előtt megtett tiltakozó nyilatkozatok még hatékonyabb formában, elektronikus úton továbbíthatóak legyenek az OTNY felé. 

 

 

Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásként a testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, a házastárs, illetve élettárs ivarsejtjeivel vagy adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitel, ivarsejt adományozásával történő testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, embrióadományozással végzett embrióbeültetés, a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszer alkalmazható.

 

Reprodukciós eljárás házastársi vagy különneműek közötti élettársi kapcsolatban álló személyeknél végezhető el, amennyiben bármely félnél fennálló egészségi ok (meddőség) következtében a kapcsolatból természetes úton nagy valószínűséggel egészséges gyermek nem származhat. Élettársak esetén reprodukciós eljárás csak abban az esetben végezhető, amennyiben az élettársak egyike sem áll házastársi kapcsolatban. A reprodukciós eljárás - amennyiben a női ivarsejt megtermékenyítése már megtörtént - a házastársi (élettársi) kapcsolat megszűnése után az egyedülállóvá vált nőnél tovább folytatható.

 

Amennyiben azonban a megtermékenyítés testen kívül történt és az embrió beültetésére még nem került sor, a házastársak (élettársak) a reprodukciós eljárás megkezdése előtt, együttes kérelmükben erre az esetre nézve az eljárás folytatását a házastárs (élettárs) halála esetére előzetesen kifejezetten kizárhatják.

 

Egyedülálló nő esetében a reprodukciós eljárás akkor végezhető el, amennyiben a nő életkora vagy egészségi állapota (meddősége) következtében gyermeket természetes úton nagy valószínűséggel nem vállalhat. A reprodukciós eljárás során testen kívül létrejött és be nem ültetett embrióval kapcsolatos rendelkezési jogot az egyedülálló nő gyakorolja azzal, hogy rendelkezési jogáról közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban lemondhat.

 

Reprodukciós eljárás (egyedülállóvá vált nő esetén annak folytatása) a házastársak, illetőleg élettársak együttes, illetve - ha az eljárás folytatását a házastárs (élettárs) halála esetére előzetesen kifejezetten kizárták a kizáró nyilatkozat hiányában, valamint a letétbe helyezett embrióval kapcsolatos rendelkezési jog keretei között - az egyedülállóvá vált nő írásbeli kérelmére végezhető. A kérelmet teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az élettársi kapcsolat fennállásáról az élettársak közokiratban nyilatkoznak.

 

Az ivarsejt adományozók, valamint a reprodukciós eljárást kérők az ivarsejtekre, illetve a tárolt embriókra vonatkozó rendelkezési joguk gyakorlása során a 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet szerint tehetnek nyilatkozatot – közvetlenül az egészségügyi intézményben - a jogszabályban meghatározott speciális formanyomtatványon, a rendelet 7. és 8. számú mellékleteinek megfelelően.

 

A reprodukciós eljárás írásbeli kérelemre végezhető tehát, de a korábbi szabályozástól eltérően elegendő a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás, nem terhelvén a kérelmezőket a szigorúbb alakisághoz történő kötöttséggel.

 

Vagylagosan közokiratban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban mondhat le rendelkezési jogáról az egyedülálló nő a reprodukciós eljárás során, testen kívül létrejött és be nem ültetett embrióval kapcsolatban.

 

Közokirati kényszerrel tehát az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló nyilatkozat érintett, azzal, hogy természetesen bármely nyilatkozattípus esetén felkérhető közjegyző is az okirat elkészítésére.

A tanulmány alapkoncepciója elsősorban egy egységes hatósági nyilvántartási rendszer lehetőségének felvázolása. Aki kifejezetten a közjegyző előtt kíván nyilatkozni, vagy egyébként akadályoztatva van abban, hogy az egészségügyi szolgáltatónál nyilatkozzon, vagy erre - rendelkezési joga gyakorlásának kapcsán - egyéb okból nem volt lehetősége, az közjegyző előtt is nyilatkozhat, kérve egyúttal a nyilvántartásba vételt is.

 

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara közel húsz éves tapasztalattal rendelkezik a közhiteles nyilvántartások vezetése terén. A magánközjegyzőség rendszerének visszaállítását követően, 1992 óta létezik a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett - a kamara szervezetén belül a Közjegyzői Levéltár által kezelt - Végintézkedések Országos Nyilvántartása (VONY). Az okiratba foglalt, és a letétbe helyezett végintézkedések adatainak központi, elektronikus nyilvántartása ezáltal biztosítja ezen jognyilatkozatok fellelhetőségét, egyúttal az örökhagyók végakaratának gyakorlati érvényesülését.

 

1997. május 1. napja óta működik a Zálogjogi Országos Nyilvántartás, amely az ingó- és más dolgokat, illetve a gazdasági társaságok vagyonát terhelő zálogjogok nyilvántartását biztosítja. A zálogjogi nyilvántartás tartalmához más társhatóságok – elsősorban a cégbíróságok – is hozzáférhetnek, hasonlóan a felvázolt egészségügyi nyilvántartás koncepciójához. 2010. szeptemberétől a zálogjogi nyilvántartás mellett a Magyar Országos Közjegyzői Kamara vezeti az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgokat – azaz a gépjárműveket - terhelő jelzálogjogok elektronikus nyilvántartását is. 

 

A közjegyzői elektronikus letéti tár egy, szintén az országos kamara által vezetett további elektronikus nyilvántartás, melynek célja a közjegyzői dokumentumok elektronikus másolatának biztonságos őrzése.

 

Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény alapján 2010. január 1-jétől az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának adatait a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elektronikus úton tartja nyilván és kezeli.

 

A 2009. évi L. törvény megteremtette az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás szabályait, melyeknek köszönhetően a közjegyzők 2010. július 1. napja óta a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának a közjegyzők, valamint az eljárásban részt vevő felek és egyéb személyek részére rendelkezésre álló, az interneten elérhető országosan egységes számítástechnikai rendszere használatával, gépi adatfeldolgozással járnak el. A jogerős fizetési meghagyás alapján pedig a bírósági végrehajtás elrendeléseként, a végrehajtási lap elektronikus közokiratként kerül kiállításra az országos kamara rendszerén keresztül, majd elektronikus úton történik annak a végrehajtó felé történő megküldése is.

 

Továbbmenvén, a közjegyzők szintén elektronikus úton férhetnek hozzá egyes központi nyilvántartásokhoz – Céginformációs Szolgálat, Földhivatalok elektronikus adatbázisa -, és az azokban foglalt adatokat közhitelesen tanúsíthatják.

 

 

A hatályos szabályozásnak megfelelően a közjegyzők kötelesek az általuk készített közjegyzői okiratokat, illetve az egyes közjegyzői nemperes eljárásokban hozott végzéseket elektronikus formában archiválni. Az így archivált okiratokat a Magyar Országos Közjegyzői Kamara egy központi elektronikus levéltár segítségével tárolja, mely adatbázisból az archivált okiratok bármikor lehívhatóak elektronikus úton. A közjegyzők - az elektronikus nyilvántartás segítségével - az elkészült közjegyzői okiratokról elektronikus hiteles kiadmányokat állíthatnak ki az ügyfelek részére. 

 

A fentieknek megfelelően minden magyar közjegyző és közjegyzőhelyettes rendelkezik minősített elektronikus aláírással, amely az archiválás és az elektronikus eljárások alapvető technikai feltétele.

 

Összegzésként kijelenthetjük, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, illetve a közjegyzők rendelkeznek mindazokkal a szakmai tapasztalatokkal és technikai kondíciókkal, amelyeket az egészségügyi nyilvántartás kialakítása indokolttá és szükségessé tesz.

 

 

Az egészségpolitika által kitűzött népegészségügyi célok meghatározásával – az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben foglaltak szerint - meg kell teremteni annak feltételeit is, hogy minden ember megőrizhesse emberi méltóságát és önazonosságát, önrendelkezési és minden egyéb joga csorbítatlan maradjon, ezzel is szolgálvaaz egyéni és a közösségi érdekek harmonikus érvényesülését.

 

Az Egészségügyi Nyilvántartási rendszer tételes kidolgozását természetesen csak és kizárólag a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező orvosokkal és egészségügyi szakdolgozókkal együtt lehet megkezdeni. Elsőként a Magyar Orvosi Kamarával és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával kell egyezetni, így elkerülhető az egyes szakmai kamarák párhuzamos, konzultáció nélküli munkája.