A végrehajtást kérő az ügyben megjelölt közjegyzői okiratnak a végrehajtási záradékkal való ellátását kérte. A közjegyzői okirat tartalma alapján végrehajtást kérő adós részére adott futamidőre meghatározott összegű hitelt nyújtott. A tőke visszafizetésének tekintetében végrehajtást kérő türelmi időt engedélyezett, melynek időtartama a szerződés megkötésének napjától számított hat hónap. Adós a kölcsön tőkeösszegét a türelmi idő leteltét követően havi részletekben köteles megfizetni. A közjegyzői okirat tartalma alapján az elsőfokú bíróság a fentieknek megfelelően megállapította, hogy végrehajtást kérő az adós részére a tőke visszafizetésének tekintetében egy adott határnapig türelmi időt engedélyezett. A türelmi idő még nem járt le, ezért adós a teljesítéssel nem esett késedelembe, erre figyelemmel a végrehajtást kérő végrehajtási kérelme alaptalan. A másodfokú bíróság a végrehajtást kérő megtagadást sérelmező fellebbezését nem találta alaposnak. Az ítélet indokolása szerint nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság azzal, hogy megtagadta a végrehajtást kérő által csatolt közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátását. A végrehajtást kérő tőkére, ügyleti és késedelmi kamatra is kiterjedően kérte a közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat végrehajtási záradékkal való ellátását. Az okirat szerint meghatározott teljesítési határidő a tőkekövetelés tekintetében azonban az elsőfokú végzés meghozatalának időpontjában nem járt még le. Egyéb adat hiányában az elsőfokú bíróság ezért helytállóan tagadta meg a kérelem teljesítését. A végrehajtást kérő csak a fellebbezéséhez csatolta azt a nyilatkozatát, amellyel azonnali hatállyal felmondta azt a kölcsönszerződést, amelyen alapuló tartozását az adós a záradékolni kért közjegyzői okiratban elismerte. A felmondás az adós tartozását a közléssel esedékessé tette ugyan, de a végrehajtási záradékkal való ellátás feltételei nem teljesültek.

 

                

A tényállás szerint az adós és házastársa teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hitelszerződést, valamint - ennek alapján - közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot írtak alá. A közjegyzői okiratban az adós és házastársa elismerték azt, hogy a végrehajtást kérőtől - egyetemleges adóstársakként adott hitelt vettek fel, kötelezettséget vállaltak az összeg visszafizetésére, valamint részletezték ennek módját és határidejét. A közokirat szerint az adós szerződésszegése esetén az 1959. évi IV. törvény 525. §-a (1) és (2) bekezdésének megfelelően a végrehajtást kérő „a szerződést jogosult felmondani és a fennálló hiteltartozást, továbbá járulékait a felmondásról szóló értesítés postára adásától számított 15 napon belül egy összegben lejárttá tenni”. Az adós és házastársa tudomásul vették, hogy „amennyiben” a szerződést megszegik, és „ennek folytán” a végrehajtást kérő felmondja a hitelszerződést, és a teljes követelés „lejárttá válik, a hitelezőnek módjában áll a közjegyzői okiratot bírósági végrehajtási záradékoltatásra az illetékes helyi bíróságnál benyújtani”. Az adós és házastársa szerződésszegésére alapítottan a végrehajtást kérő a kölcsönt felmondta, az elsőfokú bíróság azonban megtagadta az említett közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátását. Végzésének indokolása szerint a közokirat nem tanúsítja a kötelezettség bekövetkezését, azaz a kölcsönszerződés felmondását, ezért hiányzik a záradék kibocsátásának az 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 21. §-a (2) bekezdésében előírt feltétele.

 

Nem vitás, hogy az adós szerződésszegése esetén a végrehajtást kérőt megilleti a felmondás joga, ha azonban követelését végrehajtás útján kívánja behajtani, e jogát csak a jogszabályban meghatározott alakiságok betartása esetén gyakorolhatja. A végzés ellen a végrehajtást kérő fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy az adós fizetési kötelezettsége nem függött feltételtől vagy időpont bekövetkezésétől, erről sem a hitelszerződés, sem a tartozáselismerő nyilatkozat nem rendelkezett, így a jelen esetre nem vonatkozik a Vht. 21. §-ának (2) bekezdése. Az adós a tartozáselismerő nyilatkozatban vállalta, hogy felmondás esetén a fennálló tartozást egy összegben megfizeti. Felesleges, emellett indokolatlan költségeket jelentene a felmondás közokiratba foglalása, amely egyébként sem igazolja, hogy a felmondás alapjául szolgáló körülmények bekövetkeztek-e. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Utalt annak helyes indokaira, és rámutatott, hogy a törvényalkotó feltételezett szándékára figyelemmel nem lehet eltérni a jogszabály szövegétől, amelynek kiterjesztő értelmezésére sincs lehetőség.

A jogerős végzés ellen a végrehajtást kérő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben mindkét végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra, újabb határozat meghozatalára utasítását kérte. Megismételte az előbbiekben már ismertetett fellebbezésében foglaltakat, és hangsúlyozta, hogy az adósok fizetési kötelezettsége bekövetkezett. Érvelése szerint nem arról van szó, hogy feltételhez kötötték volna az adósok fizetési kötelezettségét, hanem arról, hogy szerződésszegésük miatt a végrehajtást kérő élt a felmondás jogkövetkezményével: a végrehajtási záradék kibocsátására irányuló jogával. A végrehajtási eljárás során nem lehet vizsgálni, hogy a felmondás jogszerű volt-e, ugyanezt azonban a felmondás közokiratba foglalása sem igazolja, és az újabb közokirat beszerzése jelentős többletköltséget okoz. Az adós felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

 

A Legfelsőbb Bíróság szerint a felülvizsgálati kérelem nem volt alapos, mert nem történt jogszabálysértés. Az indoklás szerint a Vht. 20. §-ának (1) bekezdése értelmében a Vht. 21-23. §-ai szerinti okiratokba foglalt kötelezettségek záradékolhatók, mégpedig csak az e rendelkezésekben megjelölt tartalmi és alaki feltételek fennállása esetén. A korábban eljárt bíróságokhoz hasonlóan a Legfelsőbb Bíróság is azt vizsgálta, hogy a közjegyzői okiratba foglalt tartozás-elismerő nyilatkozat - azon felül, hogy megfelel a Vht. 21. §-ának (1) bekezdésében felsorolt követelményeknek - tartalmaz-e „feltételt” és ha igen, teljesül-e a Vht. 21. §-a (2) bekezdésének előírása.

 

Az ítélet szerint nem tévedtek tehát a korábban eljárt bíróságok, amikor a felmondást a végrehajtás elrendelése feltételeként értelmezték, és a Vht. 21. §-a (2) bekezdésének megfelelően a felmondáshoz is közokirati formát követeltek meg. Mindezek szerint tehát a jogerős határozat nem jogszabálysértő, azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta.

 

 

Az alperes az ügyben érintett „jelzálog kölcsönszerződés” elnevezésű szerződés alapján a felpereseknek adott összegű kölcsönt folyósított. A szerződés biztosítékaként a felperesek az alperes javára jelzálogjogot alapítottak a tulajdonukban lévő ingatlanokra, és készfizető kezességet is vállaltak egy másik felperessel együtt. Emellett a másik felperes az általa felépítendő vásárcsarnokban kialakítandó üzlethelyiségek bérleti jogának értékesítéséből, valamint az azok bérbeadásából származó bevételeit az alperesre engedményezte. A felperesek közjegyzői okiratban is elismerték a fenti szerződések megkötését és az azokból fakadó kötelezettségeiket, vállalva annak teljesítését. E közjegyzői okiratban rögzítették, hogy a kölcsönszerződés felmondását a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha „a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert az Adósok a küldeményt nem vették át vagy az átvételt megtagadták ...”. A szerződő felek a kölcsönszerződést és a biztosítására kötött szerződéseket a későbbiekben-ugyancsak közjegyzői okiratba foglaltan módosították. Az alperes - tekintettel a szerződő felek közötti elszámolási vitára – a felperesekhez írt levelében a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondta. Az ezt követően kelt közjegyzői okiratban pedig arról nyilatkozott, hogy - „jelen közjegyző előtt eredetiben felmutatott, a közjegyzői okirathoz másolatban csatolt” - tértivevények tartalma szerint a felmondólevél az felperesektől „Nem kereste” jelzéssel érkezett vissza hozzá, a sikertelenül megkísérelt kézbesítéseket követően. A bíróság a közjegyzői okiratokat az alperes kérelmére végrehajtási záradékkal látta el, melyek alapján a felperesekkel szemben végrehajtási eljárás indult. A felperesek keresetükben a fentiek szerint ellenük megindított végrehajtás megszüntetését kérték. Keresetüket a per tárgyalásán véglegesített nyilatkozatuk szerint arra alapították, hogy az egyik felperes és az alperes között létrejött bérleti szerződés alapján a felperesnek járó bérleti díj és az alperes által megvásárolt bérleti jog ellenértéke beszámításával az alperes végrehajtandó követelése velük szemben megszűnt. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság a felperesekkel szemben elrendelt végrehajtást megszüntette és kötelezte az alperest, hogy az önálló bírósági végrehajtók részére megállapított díjat fizesse meg a végrehajtók részére. Határozata indokolása szerint a végrehajtás elrendelésének alapjául szolgáló közokiratok végrehajtási záradékkal való ellátása feltételeit - a 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 21. §-ának (2) bekezdésére utalással hivatalból vizsgálva azt állapította meg, hogy az alperes mint végrehajtást kérő a kölcsönszerződés közokiratba foglalt felmondását nem igazolta, s ez a hiány a Pp. 366. §-a értelmében alapot ad a végrehajtás megszüntetésére. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - szerinte helyes indokai alapján - helybenhagyta. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az alperes felmondását tartalmazó küldemény kézbesítése szabályszerű volt-e, mert az elsőfokú bírósággal megegyező jogi álláspontja értelmében az alperesi felmondás, mint ami „nem közokirati formában készült, a záradékolás alapját nem képezhette”.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben - tartalma szerint - elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mivel az első- és a másodfokú bíróság egyaránt tévesen értelmezte a Vht. 21. §-ának (2) bekezdését.  A felülvizsgálati kérelem indokolásának lényege: a közjegyzői okirat megfelel a Vht. 21. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, ugyanis ... „a felperesekkel szembeni felmondás tényét” közokirat tanúsítja. A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.

 

A Legfelsőbb Bíróság szerint az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos volt. A közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátásának törvényi feltételeit a Vht. 21. §-ának (1)-(2) bekezdései tételesen szabályozzák. Ha a feltételek bármelyikét a közokirat nem tartalmazza, a végrehajtás nem rendelhető el. Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését - az adott esetben az alperes részéről az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 321. §-ának (1) bekezdése szerint gyakorolt azonnali hatályú felmondás megtörténtét - közokirat tanúsítsa.

 

A Legfelsőbb Bíróság szerint a jelen ügy tárgyát képező jogvita nem azonosítható a jogerős ítéletben hivatkozott bírói gyakorlat alapját képező eseti döntésben (BH2002. 491) foglaltakkal. Döntő jelentőséget kell ugyanis tulajdonítani annak a ténynek, hogy a felperesek sem a keresetlevelükben, sem a per folyamán módosított keresetükben nem vitatták annak jogszerűségét, illetőleg nem sérelmezték, hogy az alperes a végrehajtás elrendelése iránti kérelmében a kölcsönszerződés alapján szerinte még járó követelése egészének megfizetését, illetőleg végrehajtását igényelte. Ebből okszerűen következik: a felperesek maguk sem állították azt, hogy a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondása nem történt meg. A felpereseknek - adósi minőségükben - rendelkezésükre állt az a jogorvoslati lehetőség, hogy a végrehajtási nemperes eljárás keretében kérjék a végrehajtási záradék törlését. Ezt nem tették, ugyanakkor a kereseti kérelmük alapjaként előadottakból az a következtetés vonható le, hogy annak megállapítása áll érdekükben: van olyan összegű beszámítható ellenkövetelésük, amely alkalmas az alperes által végrehajtani kért követelés egészének kielégítésére, illetőleg arra, hogy a kötelezettségek kölcsönösen megszűnjenek. A felek megállapodása hiányában a felperesek beszámítási igénye eredménnyel csak a jelen végrehajtás megszüntetése iránti perben érvényesíthető.

 

 

 

 

 

 

Az adott ügyben az első fokú bíróság - az alperes kérelmére - végrehajtást rendelt el a felperessel szemben közjegyzői okirat záradékolásával, az abban foglalt kölcsönszerződés alapján. A felperes keresetében az ellene folyamatban lévő végrehajtás megszüntetését kérte arra hivatkozással, hogy - a közjegyzői okiratba foglaltaktól eltérően - nem kapta meg a kölcsönt az alperestől. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állítása szerint a kölcsönszerződés teljesítéseként átadta a vitatott összeget a felperes részére. Előadta: a pénzátadásra nem a szerződéskötés napján került sor, hanem azt megelőzően. Kiegészített ítéletével az elsőfokú bíróság a felperessel szemben folyamatban lévő végrehajtást megszüntette, a következő tényekre alapítottan. A felperes és az alperes között közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés jött létre, amely szerint az alperes kölcsönt nyújtott a felperesnek a szerződés aláírásának napján. A kölcsön visszafizetésének határidejét egy adott határnapban határozták meg azzal, hogy annak helye egy ügyvéd irodája. Az alperesi képviselő a tárgyaláson úgy nyilatkozott: a pénz átadására a közjegyzői okirat kiállítása előtt került sor; annak pontos időpontját az alperes ügyvezetője nem tudta megjelölni, de határozottan állította, hogy rajta és a felperesen kívül a pénzátadásnak más tanúja nem volt. Az elsőfokú bíróság döntése jogi indokaként kifejtette: az alperes perbeli előadására tekintettel megdőlt a közjegyzői okirathoz fűzött „teljes bizonyító erő a vonatkozásban, hogy a szerződés napján kapta volna meg a felperes a végrehajtásban követelt összeget”. Az alperes által előterjesztett okiratok alapján a bíróság nem tudott egyértelműen arra következtetni, hogy pénzátadásra a felek között sor került volna. Önmagában az a tény, hogy a kérdéses időszakban az alperesi cég rendelkezett az adott összeggel, nem bizonyítja, hogy ezt az összeget átadták a felperesnek. A cég könyvelésében fel kellett volna tüntesse ezt a kintlévőségét. Mindezekre tekintettel az alperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani követelése fennállását, ezért adott helyt a bíróság a felperes keresetének.

 

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban egészítette ki, hogy a felperes - további négy taggal együtt - egy Kft. tagja volt. A felperes tagtársaival adásvételi szerződést kötött, „mellyel a felperes kívánta kivásárolni négy tagtársa üzletrészét meghatározott összegben. A kivásárláshoz szükséges vételár egy részét a felperes az alperes által nyújtott kölcsönből kívánta biztosítani. Ennek a vételárrész összegének a kölcsönkénti felvételét és visszafizetési kötelezettségét ismerte el a végrehajtás alapjául szolgáló közjegyzői okiratban a felperes”. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított - fentiekkel kiegészített - tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, azonban az elsőfokú bíróság jogi következtetésétől eltérően úgy foglalt állást, hogy a közokiratban foglalt kölcsönszerződésben tett - a Ptk. 242. § (1) bekezdése szerint minősülő - a felperesi tartozást elismerő nyilatkozat folytán „mindenképp” a felperest terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn; e bizonyítási kötelezettségének azonban a felperes nem tett eleget. Önmagában az a körülmény, hogy a pénz átadására nem a szerződéskötéskor került sor, annak ellenére, hogy az okirat ezt az időpontot tartalmazza, nem alkalmas a Pp. 195. § (1) bekezdése szerinti közokirat teljes bizonyító erejének a megdöntésére. A másodfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Érvelése szerint téves a másodfokú bíróság jogi álláspontja, miszerint önmagában az a körülmény, hogy a pénz átadására nem a szerződéskötés napján került sor, nem alkalmas a közokirat teljes bizonyító erejének megdöntésére. A Pp. 164. § (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 242. § (1) bekezdésében foglaltak felhívásával tévedett a másodfokú bíróság akkor is, amikor „a bizonyítási kötelezettséget teljes egészében a felperes érdekkörébe utalta”, annak ellenére, hogy az eljárás során igazolást nyert: a pénz átadása a szerződéskötéskor nem történt meg, továbbá az alperes írásban nyilatkozott arról: a kölcsön összege a könyvelésében meglévő készletként szerepel. Nem lett volna akadálya a közjegyzői okirat lekönyvelésének, ha ahhoz tényleges pénzmozgás kapcsolódik. Az alperes a saját könyvvitelében meghatározott adatokkal ellentétes tényeket bizonyítani köteles, mivel azokat ellenkező bizonyításig valónak kell elfogadni. Ebből következően az alperesnek kell bizonyítania, hogy „... a kölcsön összege a házipénztárból felvételre...” felperes részére kifizetésre került. Ezt az alperes nem bizonyította, viszont a felperes eleget tett a bizonyítási kötelezettségének, mert bizonyította: a közjegyzői okirat keltének időpontjában nem kapott pénzt. Igazolta azt is, hogy az alperes részére kölcsönt nem fizetett, mivel annak összege szerepel az számviteli nyilvántartásában.

 

A Legfelsőbb Bíróság szerint a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos volt. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán a felülvizsgálati eljárás tárgya annak elbírálása, van-e az alperesnek végrehajtható követelése, avagy ennek hiányában a felperes keresete alapján a végrehajtás megszüntetésének van helye. Az alperes hitelezőként a végrehajtható követelése fennálltát a felperessel, mint kötelezettel kötött közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződésre alapította.

 

 

Mindezekből okszerűen következik az, hogy a felperes, mint adós vitathatja annak a nyilatkozatának valóságát, miszerint a kölcsön összegét átvette az alperestől; figyelemmel arra is: a felperes - az adott per sajátossága, illetőleg rendeltetése folytán - mindazokra a tényekre és körülményekre hivatkozhat, amelyekkel védekezhetne abban a perben, amit a végrehajtást kérő záradékolási kérelem helyett ellene indítana. Az indoklás szerint a másodfokú bíróság azt helyesen állapította meg: az a körülmény, hogy a kölcsön átadására - az alperes beismerő nyilatkozatára is tekintettel - nem az okiratban foglalt időpontban került sor, csupán a pénzátadás időpontja tekintetében alkalmas a közokirat bizonyító erejének megdöntésére. Helyesen rögzítette a másodfokú bíróság az ítélete indokolásában - a rendelkezésre álló peradatok alapján - a kölcsönszerződés megkötésének körülményeire vonatkozó tényeket is. Tévedett viszont, amikor figyelmen kívül hagyta a következő peradatokat. A felperes a keresetlevelében előadta: a kölcsönszerződésben foglaltakkal ellentétben a pénzt nem kapta kézhez, mert abban állapodott meg az alperes képviselőjével, hogy a társaság bankszámlájáról, a szerződés szerinti határidőben, az adott összeg átutalásra kerül a Kft. bankszámlájára. Ugyanakkor a perben a felek egybehangzóan úgy nyilatkoztak: az alperes részéről a Kft. bankszámlájára átutalt összeg nem az üzletrész átruházás ellenértékeként lett felhasználva, hanem egy ingatlan vételáraként fizette ki az alperesi cég mint vevő, annak ellenére, hogy az átutalási megbízáson a megjegyzés rovatban feltüntetésre került a perbeli közjegyzői okirat ügyszáma, a közjegyző neve, a „váltóteljesítés” megjelölés mellett. Peradat az is, hogy a Kft. tagjai által a felperes ellen indított választottbírósági eljárásban hozott ítéletből kitűnően az összeg nem az üzletrészek vételáraként került kifizetésre, hanem az alperesi cég mint vevő által a Kft.-től megvásárolt ingatlan vételáraként nyert elszámolást. A váltó letétbe helyezése ugyancsak az említett ingatlan vételárának fedezeteként került kiállításra. Mindezeknek a maguk összességében való értékelése eredményeként a felperes alappal tette kétségessé azt, hogy az alperes a kölcsönszerződés szerinti összeget a felperes rendelkezésére bocsátotta. Azt a tényt, hogy a kölcsönszerződést az alperes - kölcsönadói minőségében - megfelelően teljesítette, kétség esetében az alperesnek kell bizonyítania (Pp. 164. § (1) bekezdés). Az ítélet szerint a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán megalapozatlanul hozta meg megváltoztató döntését, mert nem derítette fel - módot adva az alperesnek esetleges további bizonyítékai megjelölésére - valós-e az alperesnek az az állítása, hogy a kölcsönt - a kölcsönszerződés aláírását megelőzően - a cég házipénztárából fizették ki. Az alperes úgy nyilatkozott, hogy a pénz átadásakor más nem volt jelen, emiatt elsődleges bizonyítási eszköz a kölcsön szolgáltatásának okirati bizonyítása. A Legfelsőbb Bíróság az előzőekben kifejtettekre alapítottan a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, egyben a másodfokú bíróságot utasította - a fenti iránymutatásnak megfelelő - új eljárásra és új határozat hozatalára. A bíróság egyúttal akként is rendelkezett, hogy amennyiben a megismételt eljárásban nem nyer bizonyítást, hogy a bankszámlára átutalt összegen felül a kölcsönszerződés megkötését megelőzően - alperesi állításnak megfelelően - további összeget a felperes részére az alperes átadott, a felperes állítását kell valónak elfogadni, így azt: nem jött létre a záradékolt okiratba foglalt követelés, ezért a felperes keresete alapos.

 

A tényállás szerint a hitelező kérelmével az adós fizetésképtelenségének megállapítását arra hivatkozással kérte, hogy az adós és a hitelező közjegyző előtti tartozás elismerést és fizetési megállapodást kötött egymással. A hitelező a közjegyzői okirat alapján beszedési megbízást kísérelt meg, amelynek eredményeként a követelés összege csökkent, az adós a követelésből egy részt megfizetett, az adós fennálló tartozása vonatkozásában az azonnali beszedési megbízás - fedezethiány miatt - eredményre nem vezetett.

 

Adós a közjegyző előtt aláírt tartozást elismerő nyilatkozat megtörténtét nem vitatta, a részteljesítés tekintetében arra hivatkozott, hogy a követelést a tartozás elismerést követően, szóban vezérigazgatója és igazgatósági tagja útján vitatta. Erre tekintettel az eljárás soron kívüli megszüntetését kérte. Az elsőfokú bíróság az 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 27. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti fizetésképtelenségi ok vizsgálatánál megállapította, hogy nincs jelentősége annak, mely szerint a felszámolás iránti kérelem kézhezvételét megelőzően az adós a követelését vitatta. Ez alapján a bíróság az adós által felajánlott bizonyítást mellőzte, illetve az adós védekezését elfogadni nem tudta, mivel ennek a ténynek csak a Csődtv. 27. § (2) bekezdése a) pontján alapuló fizetésképtelenségi ok fennállása esetén van jelentősége, és megállapítva az adós fizetésképtelenségét, elrendelte a cég felszámolását. Az első fokú határozattal szemben adós gazdálkodó szervezet nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését változtassa meg akként, hogy a hitelező felszámolás iránti kérelmét utasítsa el, és az eljárási költségekben a hitelezőt marasztalja. Fellebbezésének indokolásában előadta, hogy az ügyvédnő (azaz a hitelező) azzal az ígérettel keresete meg adóst, hogy a cég számára befektetőket talál, amely megállapodás értelmében a hitelező által megfizetni kért ügyvédi díjat adós fizeti ki, ha a megígért befektetőt a társaságnak közvetíti. A hitelező az adós számára egyetlen egy befektetőt sem közvetített. Ezt követően hitelező felszámolást kezdeményezett adós gazdálkodó szervezet ellen az illetékes bíróság előtt. A hitelező kérelmét visszavonta, ezért a bíróság az eljárást megszüntette. Ezt követően a felek megbízási szerződést kötöttek, amely alapján újabb írásbeli megállapodás született a felek között. Később a hitelező újabb felszámolási eljárást indított adós gazdálkodó szervezet ellen, amely eljárásban az illetékes bíróság, mint elsőfokú bíróság megállapította adós fizetésképtelenségét arra hivatkozással, hogy a felszámolási kérelem kézhezvételét megelőzően az adós részéről nem került sor a követelés vitatására. Adós gazdálkodó szervezet a fentieket követően tartozáselismerő nyilatkozatot tett közjegyző előtt. Adós álláspontja szerint ezen tartozáselismerő nyilatkozatot az ügyvédnő előzetes „rábírása” következtében tette meg, „mivel az ügyvédnő azt nyilatkozta, hogy az általa benyújtott felszámolási kérelmet csak így hajlandó visszavonni.” Adós a hitelező jogi képviselőjének megküldött levelében kifejtette, hogy a közjegyzői okirat kiállítása előtt kifizetett összegek álláspontja szerint meghaladják a hitelező által nyújtott szolgáltatások ellenértékét, ezért adós hitelező követelését nem tartja jogosnak és nem ismeri el. A hitelező eddig hat darab „mínuszos”, ún. helyesbítő számlát küldött adósnak, amelyeket az visszaküldött, nem fogadott be, és a követelést nem ismerte el. A hitelező által kiállított ún. helyesbítő számlák a számviteli törvény előírásainak sem felelnek meg, ilyen számlát korábbi teljesítésre nem is állíthatott volna ki, illetve a számlák alapján adós gazdálkodó szervezet hitelezőnek nem tartozik. Adós az ún. helyesbítő számlákat az első fokú eljárás során csatolta, azokat a hitelező nem vitatta, sérelmezi azonban, hogy ezen bizonyítékokat az elsőfokú bíróság nem értékelte a határozata meghozatala során.

 

Adós jogi álláspontja szerint a becsatolt mínuszos, ún. helyesbítő számlákat az elsőfokú bíróságnak beszámítási kifogásként kellett volna elbírálnia még a fizetésképtelenség megállapítása előtt. Adós fellebbezésében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás felderítéséhez szükséges körülményeket nem derítette fel, nem vizsgálta, hogy az adós addig teljesített kifizetései milyen összeget tesznek ki, ezek nélkül pedig nem állapítható meg az adós gazdálkodó szervezet tartozásának fennállása a hitelezővel szemben. Adós tehát fellebbezésében kérte, hogy a másodfokú bíróság az ügyben tárgyalást tartson. A Hitelező észrevételében kifejtette, hogy Adós tartozása öt év óta fennáll, a megbízási szerződésből eredő díjfizetési kötelezettségének adós csak részben tett eleget, ezért hitelező korábban már két ízben is felszámolási eljárást kezdeményezett adós ellen. A benyújtott kérelmekre indult nemperes eljárásokban a hitelező az eljárás megszüntetését kérte arra hivatkozással, hogy adós ígéretet tett - szóban, írásban, végül közokiratban - tartozása rendezésére, ennek ellenére azonban tartozását a mai napig nem rendezte. Adós azon hivatkozása, hogy a hitelező hat darab „mínuszos”, ún. helyesbítő számlát küldött adósnak, amely a követelés vitatását jelentette volna, teljes mértékben téves és alaptalan. Ezen számlák kiállítására hitelező részéről nem azért került sor, mert követelése nem állt fenn adóssal szemben vagy a követelés összegszerűségét vagy jogalapját vitatta volna. A helyesbítő számlák kiállítására azért került sor, mert az Áfa-törvény értelmében a hitelezőnek az általa kiállított számlák alapján annak áfatartalmát meg kellett volna fizetnie. A kiállított számlák teljesítésének hiányában a hitelezőnek indokolatlan befizetése keletkezett volna, ezért a nem teljesített számlákat az Áfa-törvény alapján stornírozta, ami azonban nem érinti fennálló követelésének sem jogalapját, sem pedig összegszerűségét.

 

Az Ítélőtábla ítélete szerint a fellebbezés nem volt alapos. Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges tényeket helyesen állapította meg és abból helyes jogi következtetést vont le a döntés meghozatala során. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését annak helyes indokaira utalással helybenhagyta. A fellebbezéssel összefüggésben a másodfokú bíróság a következőkre utal: Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a becsatolt közjegyzői tartozáselismerő okirat alapján a fizetésképtelenség megállapításának a Csődtv. 27. § (2) bekezdés b) pontja alapján helye van. E jogszabályi rendelkezést figyelembe véve nincs jelentősége annak, hogy a felszámolás iránti kérelem kézhezvételét megelőzően az adós vitatta-e a követelését vagy sem (EBH2001. 547.).

 

A közjegyző előtt tett tartozáselismerő okirat elkészítésére vonatkozó közjegyzői gyakorlat szerint az okirat elkészítésénél a tartozást elismerő fél és a közjegyző van jelen, az egyéb érdekeltek részvételét, jelenlétét a közjegyző nem engedélyezi. Adós képviselőjének lehetősége lett volna közjegyző előtt a hitelező részéről történt „előzetes rábírásra” vonatkozó tényeket feltárni, melyre hivatkozással a közjegyző megtagadhatja az okirat elkészítését. Az adós - utólag tett - arra történő hivatkozása, hogy kényszer hatására írta alá a tartozást elismerő okiratot, az okiratot magát nem teszi megtámadhatóvá. Az ítélet szerint az adós fellebbezésében foglalt beszámítási kifogásra vonatkozó megállapítása nem helytálló, mivel a bíróságnak a Csődtv. 27. § (2) bekezdése alapján csak az ott felsorolt három fizetésképtelenségi ok valamelyikének fennállását kell vizsgálnia, amennyiben valamelyiket valósnak találja, a bíróságnak meg kell állapítani a fizetésképtelenség tényét. A közjegyzői okirat kiállítása előtti kifizetések vizsgálata nem tartozik a felszámolási eljárás keretébe. Az elsőfokú bíróság a felszámolás elrendelését nem a kibocsátott számlák, a Csődtv. 27. § (2) bekezdésének a) pontjára hivatkozással állapította meg, hanem a b) pont alapján a végrehajtás eredménytelenségére hivatkozással. Ezt figyelembe véve a közjegyző előtt tett tartozáselismerő nyilatkozat tartalma és az alapján folytatott végrehajtás eredménytelensége volt a döntő tényező. A másodfokú bíróság a jelen ügyben nem tartotta szükségesnek az adós, illetve a hitelező további írásbeli nyilatkozatra történő felszólítását: az adós a fellebbezésében, a hitelező az észrevételében részletesen kitért az elsőfokú határozattal szemben támasztott érvei, illetve a hitelező esetében az azt alátámasztó érvei felsorolására. A másodfokú bíróságnak az első fokú határozat felülbírálatához bizonyítási eljárást lefolytatni nem kell. Az ítélet szerint tehát az elsőfokú bíróság végzése nem jogszabálysértő, a végzés meghozatalakor a Csődtv. 27. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt minden törvényi feltétel megvalósult, és e feltételek jelenleg is fennállnak, így megalapozottan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy az adós fizetésképtelen.

 

 

A másodfokú bíróság végzésével - helyes indokai alapján - helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, amelyben az adós végrehajtási záradék törlése iránti kérelmét elutasította. A másodfokú bíróság végzése ellen az adós felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Ebben - a másodfokú bíróság végzésének megváltoztatásával - közjegyzői okirat alapján kiállított végrehajtási záradék törlése iránti kérelmének való helytadást kért, jogszabály megsértését állítva. Másodlagosan a végzés hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását kérte. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a Pp. 271. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében nincs helye felülvizsgálatnak, ha azt törvény kizárja. A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése - egyebek mellett - úgy rendelkezik, hogy a Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával van helye felülvizsgálatnak - külön jogszabály rendelkezése alapján - más, az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény tételesen határozza meg, hogy melyek azok a másodfokon jogerőre emelkedett, a végrehajtás elrendelésével és foganatosításával  kapcsolatban hozott végzések, amelyek felülvizsgálati kérelemmel támadhatók. Az adósnak a végrehajtási záradék törlése iránti kérelmét elutasító végzés nem tartozik a felsoroltak közé. A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására ezért nincs jogi lehetőség, így azt a Legfelsőbb Bíróság hivatalból elutasította.